Lakás vásárlás vagy lakás eladás előtt áll?

 
Az Energetikai Tanúsítványt nem csak azért célszerű minél előbb elkészíttetnie, mert az törvényi kötelezettség, hanem azért is, mert az ingatlanról olyan hasznos információk tudhatók meg általa, melyek fontos érvek lehetnek Önnek eladóként, és még fontosabb szempont annak eldöntéséhez, hogy adott ingatlant megvásárolja-e vagy sem. 
 

Mi is az Energetikai Tanúsítvány?

 
Ahogy a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet fogalmaz: az energetikai tanúsítvány egy „igazoló okirat, amely az épületnek vagy önálló rendeltetési egységnek a külön jogszabály szerinti számítási módszerrel meghatározott energetikai teljesítőképességét tartalmazza.” Az ingatlan energetikai minőségét mutatja meg, ugyanúgy, ahogy a háztartási gépeknél ezt megszokhattuk. A tanúsítványból elsősorban azt tudhatjuk meg, hogy előreláthatóan mekkora az ingatlan éves energiafelhasználása. Hasonló a skálázás is a megszokotthoz: a legkedvezőbb az „AA++” kategóriába, míg a legrosszabb besorolású „JJ” kategóriába kerül. Itt fontos megemlíteni, hogy a követelményrendszer alapján a „CC” jelzésig felel meg a jogszabályban meghatározott energetikai követelményeknek az adott ingatlan. Egyes tranzakciók során előfordulhat, hogy ez a minimálisan elvárható szint.
 
energetikai tanúsítvány szintjei
 
Bizonyos tranzakciók esetén az Európai Unió minden tagállamára kötelező érvényű az Energiaminősítési címke meghatározása. Ezzel a rendelkezéssel azt szeretnék elérni, hogy felismerve lakásunk/házunk alacsonyabb besorolását, olyan intézkedéseket vigyünk véghez, amivel csökkentjük a feleslegesen elhasznált energia mennyiségét, s ezáltal az ingatlannal kapcsolatos költségeinket. A cél, hogy a jelenlegi pazarló energiafelhasználás tapasztalható mértékben csökkenjen.
 

Mikor kötelező elkészíttetni az Energetikai tanúsítványt?

 
2012. január 1. után a lakóingatlanok eladása, vagy bérbeadása esetén kötelező az energetikai tanúsítványt elkészíttetni. Önálló épületnél (például családi ház) a bérleti szerződéshez csatolni is kell az energetikai tanúsítványt.
 

Lakások bérbeadásánál is érdemes az energetikai tanúsítványt elkészíttetni hiszen egyre tudatosabbak a bérlők, és előfordulhat, hogy egy energetikai tanúsítvány megléte döntő érv lehet adott ingatlan kibérlése mellett. Ne adjon lehetőséget egy későbbi szankciónak, vagy reklamációnak, legyen még egy érvvel több az Ön kiadó ingatlana mellett. 

 

Ki készíti el az energetikai tanúsítványt és hogyan?

 

Tanúsítást a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékébe felvett tanúsítók végezhetnek. Új ingatlan esetén, ha az épület a terveknek megfelelően készült el, akkor a kivitelezési dokumentáció alapján egyszerűsített eljárásban készülhet el az energetikai tanúsítvány, ellenkező esetben azonban számításokat kell végeznie a szakembernek. Használt lakás esetén, ha már rendelkezésre áll hasonló paraméterű ingatlan (pl. típuslakások, házak) tanúsítványa, akkor szintén egyszerűsített eljárással készülhet az okirat. Ha nem, akkor a szakember helyszíni szemle és számítások során állapítja meg a megfelelő kategóriát.

 

Az Energetikai Tanúsítvány Kft. mind az ingatlan eladás, mind pedig az ingatlan vásárlás előtt állók segítségére lehet az energetikai tanúsítvány elkészíttetésében így ügyfeleinknek nem  kell a különböző szolgáltatásokat más-más helyről beszerezni. Mindezzel időt és energiát szeretnénk megspórolni Önnek. 

 

Mikor érdemes beszerezni?

 
energiahatékonyságAz energetikai tanúsítvány 10 évig érvényes, így ha Ön úgy dönt, hogy segítségünkkel értékesíti az ingatlanát, ajánlott már a megbízási szerződés létrejöttekor az energetikai tanúsítvány megszerzésének folyamatát is elindítania. Bár ez a folyamat aránylag gyors eljárás, nem érdemes megvárni, amíg vevőt talál, hiszen éppen elég tennivaló lesz a szerződéskötés kapcsán.
 
 
 
Emellett gyorsabban megtalálhatja ingatlana vevőjét, ha energetikai tanúsítvánnyal is alátámasztja, milyen jó vétel az adott ingatlan.
 

Miért fontos, hogy rendelkezzen Energetikai Tanúsítvánnyal?

  • Legyen jogkövető!
    2012. január 1. után a lakóingatlanok eladása vagy bérbeadása esetén kötelező az energetikai tanúsítványt elkészíttetni. A tanúsítás költségei minden esetben az eladót vagy a bérbeadót terhelik. Önálló épületek esetében (pl. családi ház) csatolni kell a bérleti szerződéshez is az energetikai tanúsítványt. Lakások bérbeadásánál az energetikai tanúsítvány elkészítése 2015. december 31-ig önkéntesen történik, azonban növelheti ingatlana kiadásának esélyeit, ha az alacsony fenntartási költségeket alátámasztja egy energetikai tanúsítvánnyal.
  • Tüntesse fel hirdetésében!
    A vásárlók, bérlők körében egyre ismertebb és döntőbb szempont egy ingatlan energetikai besorolása, ezért az energetikai tanúsítvány megléte fontos szempont lehet döntésüknél. A várható energiaköltséget közműszámlák alapján eddig is igyekeztek kideríteni, ez a módszer azonban nem feltétlenül hiteles. Elég ha arra gondolunk. hogy például nem ugyanolyan környezetben érezzük magunkat komfortosnak. Az energetikai tanúsítvány egy egységes rendszer, ezért összehasonlításra is kiválóan alkalmas. 
  • Előzze meg a reklamációt!
    Ha Ön nem biztosított Energetikai Tanúsítványt a szerződés mellé, és a vevője, bérlője néhány hónappal a beköltözés után reklamálna, akkor a felelősség az Öné. Ebben az esetben, akár 50 ezer forintos büntetést is kaphat szabálysértési eljárás keretében. Egy alacsonyabb szintű besorolás is jobb, mint tanúsítvány nélkül értékesíteni vagy bérbe adni. Nemcsak azért, mert sok esetben a vevők, bérlők maguk is kérik a tanúsítványt, hanem azért, mert így megelőzhető egy jövőbeli reklamáció, jogi vita.
  • Korszerűsítés, magasabb bérleti díj!
    Az energetikai tanúsítvány fontos része a szakember által összeállított korszerűsítési javaslat.  Az ajánlott korszerűsítések végrehajtásával nemcsak jobb besorolást nyer az ingatlan, de értéke is magasabb lesz. Fordítsa saját előnyére az energetikai tanúsítványt!
 
Ha Ön vevő vagy bérlő, minden esetben kérje az energetikai tanúsítványt!
 
Egy ingatlan tényleges rezsiköltségét eddig nem volt könnyű megállapítani. Az Energetikai Tanúsítvány kötelezővé tétele azonban nagyban segíti a vevőket abban, hogy ezt a fontos szempontot is mérlegelhessék, és olyan ingatlant válasszanak, ami hosszú távon is megéri Nekik.
 
Mivel az eladónak egyébként is kötelező az energetikai tanúsítványt elkészíttetni, ezért tanácsos minden esetben kérni, és az ingatlan kiválasztásánál az energetikai besorolást is figyelembe venni a végső döntésnél. Az eladónak is legalább annyira érdeke a teljes körű tájékoztatás, mint Önnek, hiszen az energetikai tanúsítvány segítségével ő is könnyebben, gyorsabban értékesítheti az ingatlant, ráadásul ezen okirattal elkerülhetők a későbbi viták, kellemetlenségek.
 
 
 
Tudjon meg még többet az Energetikai tanúsítványról, és rendelje meg pár kattintással. A www.etanusitvany.hu oldalon további információkat és a mindennapokban használható praktikus tippeket is talál. Emellett szakértő kollégánk várja jelentkezését ide kattintva!
Megosztás emailben