Újbudán nyitott meg a legújabb SMART Ingatlan

2018-08-09
Gergely Petra, Schneider Andrea és Füleki Krisztián franchise partnerek, valamint Gergely Ferenc irodavezető közreműködésével augusztus 7-étől már Újbuda központjában is elérhetőek a SMART Ingatlan szolgáltatásai.

Az újonnan nyitott SMART Ingatlan iroda a Bocskai út 3. szám alatt teljeskörű ingatlan- és hitelközvetítési szolgáltatásaival várja mind az álom otthonukat keresőket, mind az eladás iránt érdeklődőket.

 

Továbbra is töretlen a XI. kerület népszerűsége az ingatlanpiacon. Akár befektetői, akár saját lakhatási célú vásárlásról van szó Újbuda a harmadik legnépszerűbb lokáció a fővárosban. A budapesti lakáskeresők 15%-a ebben a kerületben is keresi leendő otthonát. Panellakásokat ebben a kerületben a Budapesti átlagnál drágábban találhatunk, az átlagos négyeztméterár az idei év első felében 467ezer forint volt, ami 7%-os növekedést jelent a tavalyi év második feléhez képest. A téglalakások esetében nem volt ilyen drasztikus a drágulás, de így is már átlagosan 600ezer forint feletti négyzetméteráron tudunk használt lakást vásárolni a kerületben. Újbudán számos újépítésű projekt található, ami szintén élénkíti az ingatlanpiaci forgalmat a kerületben. Az újépítésű lakások négyzetméterárai a Budapesti Lakáspiaci Riport adatai alapján az idei év első negyedévében, már 800 ezer forint körül mozogtak.

 

 „Az ingatlanpiac virágzó korszakát éli, amihez azonban a közvetítői oldal fejlődése is elengedhetetlen. Célkitűzésünk, hogy újító gondolkodásunkkal és erős szakmai hátterünkkel segítsük ezt a fejlődő piacot, valamint a folyamatosan bővülő keresleti és kínálati oldal elvárásait is egyaránt kiszolgáljuk. Ennek tükrében meghatározó szerepe van az újbudai irodanyitásunknak, mivel így nem csak egy átfogó tengelyt sikerült létrehoznunk a két óbudai és a két XII. kerületi irodáink között, hanem a kerület iránt mutatkozó érdeklődésre is közvetlenül tudunk reagálni.”- nyilatkozta Gogolák Edina, a SMART Ingatlan hálózat franchise vezetője. Az újbudai iroda kínálatában egyaránt megtalálhatóak a családi házak, tégla- és panellakások, valamint az egyetemistákra való tekintettel nagy hangsúlyt fektet az iroda az albérleti kínálatuk folyamatos bővítésére is.